Az én "Love Story"-m! 
:)

 

Első fejezet:
(most még múlt időbe írom, de lesz olyan is mikor már jelenre váltok)

 

Szóval minden úgy kezdődött még nyáron, hogy meg tudtam sulit kell váltanom! :/ Nagyon izgultam és féltem, nem akartam másik suliba menni a régi nagyon tetszett, mert ott voltak a barátaim és a "kis családom" vagyis az osztályom, na meg a barátom. Féltem, hogy az új suliba nem kedvelnének az emberek és egy barátom se lenne. 
 Hamar el jött a szeptember elseje, féltem, izgultam és egyben boldog is voltam. Az év nyitón találkoztam az új osztálytársakkal, páran nagyon szimpatikusak voltak, de persze voltak olyanok akik nem. Ami fura volt, hogy az osztályba csak 7 fiú volt a többi lány és 23-an voltunk, ami nagy szerencsém, hogy az egyik legjobb barátnőm is velem jött így ketten voltunk újak! :3 Az ünnepéj szépen lezajlott és indultunk haza, alig vártam a másnapot, hogy újra mehessek a suliba, mert nagyon tetszet! Otthol mindent el meséltem mi volt és, hogy mennyire tetszik a suli! Este lefekvés előtt még írtam a naplómba leírtam milyen jó volt az első nap és várom a holnapot, majd lefeküdtem és pár percen belül álomvilágban találtam magam. Másnap sietve készültem a buszhoz felkaptam a nacim meg a felsőm, megcsináltam a hajam, reggelizni viszont már nem volt időm vagyis nem is akartam, sietem a buszhoz na meg a barátnőmhöz, Mirához.
*jelen*(ezt azért írom így mert most jelenben fogok beszélni/írni.)
Mikor feléptem a buszra Mira óriási mosolyával fogadot és megölelt majd leültem mellé és beszélgetni kezdtünk.:
-Na Mira, neked, hogy tetszet a tegnapi nap??-kérdeztem nagy mosolyal-
-Hmm..hát a nap az nagyából jó volt, de valaki más jobban tetszett! És neked??-kérdezte majd aprót mosolygot-
-Nekem nagyon tetszet!-mosolyogtam, és asszem ez a mosoly buktatott le-
-Hmm..mi ez a nagy lelkesedés??
-Semmi-semmi..-válaszoltam, és próbáltam elrejteni a mosolyom-
-Látom itt más pasi van az ügyben! Na hadd halljam ki a kiszemelted??-fel vette a fura mosolyát az én drága Mirám-
-Mi?? Nincs semmien pasi az ügyben és kiszemeltem sincs!-próbáltam idegesnek lenni, de a szám nem engedelmeskedett..mosolyra húzódott-
-Látom. Minden elárulnak szép szemeid Ell. Kivele ki az??!!-nézett rám boci szemeivel, aminek egyszerüen nem tudtam ellen állni.-
-Hát ezt még én sem tudom, hogy mi a neve, de majd meg kérdezem és el mondom.
-Hmm..renden. De Ell..
-Igen?
-Figyelni foglak!-próbált full komoly lenni, de el nevete magát-
-Öh..oké!-én is nevetem-
A busz a sulihoz ért, gyorsan le ugrotam és magamal rántotam Mirát is!

 

Második fejezet:

 

 

 

 

 

 Szegény Mirát úgy le rántotam a buszról, hogy majdnem orra eset. A suliba hangos hahotázással mentünk be, ezért mindenki minket bámult. Mi pedig nem tudtuk abba hagyni a röhögést, a végén már csak azon röhögtünk, hogy fogalmunk sincs min röhögünk, de röhögünk na meg a többi emberen, hogy minket bámulnak. 
 Az órák el kezdődtek, az első osztályfőnöki volt, persze Mira mellet ültem. Egész órán egy mást lökdöstük, valahogy nem kötöt le minket a tanár süket dumája. Hamarosan kicsengetek, kimentünk a teremből pár lány meg rohamozott minket kérdéseikel, mondanivalóikkal:
-Sziasztok Jennifer vagyok, de a barátaim csak Jennynek szólítanak. Ja és Ő itt az unokat tesóm, Leah.-kissé gyorsan mondta, szinte nem is nagyon értetük-
-Szia én Ell vagyok Ő Mira és legjobb barátnők vagyunk, na meg unokatesók.-mondtam közepes tempóba egy kis mosolyal, Mira csak furán nézett-
-Sziasztok! Cinti vagyok, Ő Kathe.-mondta óriási mosolyal, ami számomra kicsit gúnyosnak is tünt-
-Sziasztok!-feleltük egyszere Mirával-
A lányok sorba álltak előtünk és egyikőjük elment előttük, közben rájuk mutatott, majd el mondta a nevüket:
-Kathe, Eliza Leah, Elisha, Jenny, Ashley, Ann, Bess, Janet, Molly, Betty, Annabella, Jessica és én Cinti.-majd a végén magára is mutatott-
Mi egy cseppet furán néztünk és bólintotunk, mint akik tudják ki kicsoda, majd el mentek a lányok és beszélgetni kezdtünk.:
-Te Mira. Meg jegyezted valamelyik nevét?-kérdeztem idiótán vigyorogva-
-Figyelnem kellet volna? Az egyik olyan gyorsan beszélt nem értetem semmit csak, hogy "sziasztok", a másik mint egy plázacica, de volt egy csaj aki szimpi volt. Vagy te mindet meg jegyezted?-kérdezte gúnyos mosolyával az arcán-
-Persze!-majd el kezdtem habblatyolni, Mira furán nézett rám, majd óriási hahotában tört ki velem együtt- Na látod?! Amúgy csak egyet Annabella szép lány! És te kit jegyeztél meg?
-Én is őt.Szerintem is szép, vele kéne össze haverkodni.-felelte Mira, persze én is erre gondoltam-
-Jaa! Amúgy a fiúk nevét honnan fogjuk meg tudni? -arcomra ült a pasizós mosolyom-
-Hmm..már mindent értek!-ki öltöte a nyelvét és felborzolta a hajam, majd pár lépésnyire futott-
-Héé! -megráztam a "lombrkoronámat", majd utána ugrotam és fel borzoltam a haját-
Pár percen belül a földön találtuk magunkat, a hajunk pedig nagyon hasonlított két szénakazalhoz. Akik elmentek melletünk mind meg bámultak, de mi csak jól éreztük magunkat és újra csak röhögtünk, jó érzés volt. Szólt a csengő mindenki rohant a termek felé, de mi még a földön hevertünk a röhögésünk közepete, meg vártuk míg mindenki el ment a termek felé és majd utána tápázkodtunk fel a földről a hajunk nagyon jól állt. Persze páran még voltak a folyosón és hát kiröhögtek, de köztük volt öt-hat helyes srác, akik bámultak és röhögtek, de minket nem nagyon izgatot be mentünk a terembe leültünk és beszélgetni kezdtünk.

 

 

 

 

 

Harmadik fejezet:

 

 

 

 A teremben senki sem beszélt hangosan minden halk volt így mi sem ordibálhatunk.. ezért csak csendesen beszélgetni kezdtünk.:
-Na ki a kiszemelted Vöröske??-kérdeztem majd kinyujtotam rá a nyelvem-
-Mi?Milyen kiszemelt??-kérdezte Mira elhaló hangon, s közben el képedve nézett rám-
-Tudod te!-böktem oldalba és mosolyogtam-
Egyszer csak berohant egy osztálytársunk el kiabálva magát h jön, mindenki rohant a helyére és fel álltak, Mira és én tágra nyilt szemekkel figyeltük, hogy mi történik. Egyszer a tanár belépet, mindent megértetünk. El kezdet beszélni, de ahogy Mirát figyeltem üres tekintetel bámult ki vörös fürtjei alól, párszor oldalba büktem mert sokat ábrándozot. Az óra vége nagyon nehezen jött el, de végre kicsengetek szünetben újra hülyéskedtünk illetve letámadtam Mirát és fel borzoltam a haját, majd odébb ugrotam és kezemel védtem a hajam, hogy te tudja vissza adni.
-Hé ez nem ér!-kiáltott fel, majd mosolygot és próbálta vissza adni-
-Ha az enyém nem ért akkor a tiéd sem, szóvald hagyd abba!
-Aha meg még mit nem! Ne csak én néázzek így ki.-majd azzal gyengült a védelmem a hajunk újra mint két széna kazal csak sokkal nagyobb-
-Na tessék nézd meg, most mit fognak rólunk gondolni?!
-Ez most komoly? Amúgy meg azt, hogyy full hülyék vagyunk és leszarjuk mit gondolnak rólunk!-majd mosolyogva megölelt-
-Hmm...igazad van!-visszaöleltem- De most menjünk és tüntesük el ezeket a széna kazalokat.-hámoztam le ölelését és mosolyogtam-
-Na jó, pedig olyan jó áll neked!-mosolygot majd nyelvét nyujtota rám-
-Neked is vöröske.-viszonoztam a nyelvnyujtást és mosolyogtam vele-
Elindultunk a WC felé mindenki minketbámult, de mi csak röhögtünk rajtuk. Ők mind olyan egy formák, szerintem mi nem hasonlítunk rájuk semmiben! A WC-be beérve meg lepődtem, hogy nem úgy nézek ki ahogy gondoltam..sokkal rosszabbul festett a hajam. Gyorsan rendbe raktuk magunkat és vissza felé indultunk, persze most is bámultak most gondolom azért mert másképp néztünk ki. A terembe vissza be mentünk és beszélgetni kezdtünk.:
-Ell ma át jösz?-kérdezte Mira a reménykedő mosolyával-
-Hát nem is tudom!-válaszoltam, s próbáltam kicsit flegma lenni-
-Naa! Ne csináld már ezt Ellike!-szólított azon a nevemen amit utáltam-
-Tuod, hogy utálom ezt a nevet kérlek ne hívj így! Amúgy igen át megyek, csak nem tudom, hogy mikor.-majd próbáltam mosolyogni, de nem ment-
-Rendben nem foglak, ne haragudj! Oké akkor jösz amikor akarsz!-rám kacsintott és megölelt-

 

 

 

Negyedik fejezet:

 

 

 

A sulinak végre vége lett és elindultunk haza, vagyis először a buszmegálló felé. Oda felé Mirának nagyszerű ötlete támadt..újra "borzolósdit" akart játszani, persze nekem nem szólt. Egyszer csak azon találtam magam, hogy a hajam ötször akkora, mint amilyen alapból, rögtön a vöröském után futotam és vissza adtam neki, de ez rosszul sült el mert én a hátára ugrottam Ő a röhögéstől össze esett így mind ketten óriásit tanyáztunk. Pechünkre épp akkor jöttek kifelé a helyes pasik, nevetni kezdtek rajtunk vagyis azt hiszem rajtunk mivel nem láttam a hajamtól, de azt egészen biztosan láttam, hogy két fiú elindult felénk, majd a kezüket nyujtoták és fel segítetek minket. Mira hátra dobta vörös fürtjeit kevés sikerrel, mert újra az arcába hullotak, a fiú aki fel segítette a füle mögé rakta a haját és fel vette a táskáját Mira szája fülig ért mikor a fiú beszélni kezdet.:
-Szia Lewis vagyok te pedig nyilván az új lány, ha nem tévedek.
-Nem tévedsz én Mira vagyok Ő meg Ell-majd rám mutatott-
-Sziasztok.-köszöntem majd próbáltam kezdeni valamit a hajammal és a táskám kerestem-
-Én Daniel vagyok-a szája a füléig ért, nem értetem miért- Ezt keresed??-majd előhuzta a háta mögül a táskám és felém nyujtota-
-Igen!-majd el vettem a táskám-Hol volt??
-A földön ahol te is.-felelt kérdésemre majd mosolygot egyet-
-Jaa.-Mirához fordultam- Nem kéne indulnunk??
-De, menjünk!-felelte elkeseredet hangon, s csalódott mosolya kíséretében-
-Sziasztok!-mondtunk egyszere-
-Hova mentek?? Ne kísérjünk el titeket??-kérdezte Lewis Mirára nézve, talán bevetve a sármos mosolyát-
-Csak a buszmegállóba. Köszi nem kell.-állítóta le Mira, mintha nem kéne neki a srác, pedig láttam rajta-
-Na jó, Mira induljunk! Sziasztok.-majd meg ragatam Mira kezét és el húztam-
A buszmegállóba beszélgetni kezdtünk.

 

 

 

 

 

Ötödik fejezet:

 

 

 

 Leültünk és beszélgetünk.:
-Mira normális vagy??-kérdeztem aggódva-
-Ell teljes mértékben.-felelte elkenődve-De miért??
-Jeszus, az a pasi be jön neked látszik és te is neki!!!-kiáltotam, bár alig halható volt a többi ember számára-
-Na és?
-Na és? Mi van veled? Nem Ő az aki tetszik?? 
-De igen Ő! De távol kell tartanom magam tőle.-felelte szomorúan-
-Miért??-kérdeztem fura tekintetel, aggódva-
-Nem tudom. Csak van egy ilyen érzésem és kész.-hangzott a válasz, erőteljes hangon-
-Fura érzéseid vannak-oldalba böktem, hogy egy kis mosolyra bírjam- Amúgy, hogy nézzek ki?-kérdésem közbe fel patantam és vágtam egy modell pózt-
-Nagyon jól!-majd hangosan fel nevetett, azt gondoltam nem nézek ki ilyen viccesen, de legalább mosolygot-
-Ilyen viccesen nézek ki??-kérdeztem aggódva-
-Nem! Várj mutasd megint azt a jó kis be állást.-vissza álltam Ő előkapta a telefonját és lefényképezet-
-Héé Mira!-majd próbáltam oda menni, de valaki vissza húzzot a csípőmnél fogva, Mira újra fényképezet- Naa! Elég már, te meg engedj el!
-Na tök jó képek lettek.-mondta Mira mikor sikerült kiszabadulnom a "támadom" karjaiból, nagyon meglepődtem-
-Daniel?? Te, hogy kerülsz ide??-kérdeztem aggódó tekintettel-
-Meglepetés!-majd a háta mödül elő lépet Lewis is, Mira el pirult-
-Szia Mira.-majd próbált közelebb lépni, de Mira fel patant-
-Itt a busz Ell gyere!!-szólt rám erőteljes hangon, táskámat kezembe nyomva, közben el viharzott-
-Megyek! Sziasztok!
Azzal fel rohantam a buszra és Mira mellé beültem, szótlanul ült egész úton.
-Mira menjek még át ma délután??
-Nekem mindegy.-felelte, majd vállat vont-

 

 

 

  Hatodik fejezet:

 

 

 

 Nem értetem mi a baja Mirának, gondoltam hagyom nem rontok a helyzeten. Már majdnem oda ért a busz ahol nekem kell leszálnom, de előtte közöltem Mirával.:
-Mira figyelj, sajnálom ha nem akarsz azzal a fiúval beszélni, lenni, találkozni, de ha szereted akkor kell.-mondtam majd folytatni akartam mikor félbeszakított-
-Ell nem erről van szó..-felelte el haló hangon-
-Mira akkor miről?? Nem mondasz semmit csak azt, hogy ez egy megérzés, jó oké megérzés, de a legjobb barátnőd vagyok el mondhatnád, hogy miből jön ez a megérzés!-majd feláltam, hogy jelezek, felé fordultam és közöltem vele- Ma inkább nem megyek át, gondolkodj el azon amit mondtam, hogy szereted-e meg, hogy miből jön ez a  megérzés. Szia!-elfordultam, az ajtót bámultam és vártam, hogy meg álljon a busz-
-Ell ne tedd ezt kérlek!-mondta Mira majd próbált fel állni- Gyere át ma és beszéljük meg!
A busz meg állt az ajtók kinyiltak, én pedig leszálltam a busz mellet sétáltam amíg a többi ember is leszállt Mira szemeibe könnyek szöktek, tudtam meg bántotam, de ezt kell tennem. A haza felé azon gondolkoztam mi lesz holnap(?) mi fog történi Mirával és Lewisel, mert mindkettőkjükön látszott, hogy szeretik egymást. Nagy gondolkozásom közepetén haza értem, hű szeretett kutyusom üdvözölt, kezemet nyalogatta. Be értem a házba lepakoltam, majd bekapcsoltam egy kis zenét, valami kaját kerestem, hogy a TV elé tudjak ülni. Találtam egy csomag chipset, be mentem a szobámba majd bekapcsoltam a TV-ét kerestem valami jó filmet, bár a zenétől úgysem hallotam volna. A telefonom az asztalomon hevert láttam, hogy világít gondoltam lemerült ezért nem is álltam fel, hogy megnézem. A chips evése közben gondolkoztam, Mirán, Lewisen, Danielen és magamon, hogy mi lesz velünk. Gondolkoztam, gondolkoztam, de a chipsem elfogyott így már csak a zenét hallgatam a gondolkozásom közben, hamar este lett én pedig elindultam zuhanyozni majd aludni.

 

 

 

 

 

Hetedik fejezett:

 

 

 

Lefekvés előtt megnéztem a telefonom 10 nem fogadott hívásom volt, meglepődtem, meg néztem ki volt az, és..hát Mira volt, gondolom kíváncsi, hogy haragszok-e rá, na mindegy majd a buszon meg beszélem vele holnap.*Másnap* Reggel kicsit el aludtam, sietve készülődtem a házban csak a 'fény' sebességem látszot. A hugom meg állított, majdnem hasra estem benne, majd meg kérdezte:
-Ellii hova sietsz ennyire?-kérdezte a maga cuki hangján-
-A suliba Emily.-válaszoltam neki két rohanás közt-
-Miért?
-Mert ha nem sietek el kések, és ha most nem haragszol még össze kell szednem magam. Délután jövök és megyünk táncra.-majd egy puszit nyomtam a hugom homlokára, felkaptam a táskám és elviharoztam-Sziaa!-az ajtóból azért vissza kiabáltam-
-Oké. Szia.-kiáltotta utánam szomorkás hangon-
A buszmegálóba érve már nagyon vártam a buszt, már vagy 5percet késett ezért elővettem a telefonom és fel néztem facebook-ra.Tegnap nem voltam fent facebook-on és csodák csodájára 5 üzenetem, 10értesítésem, 2jelölésem volt, nagyon meg lepődtem.Fel pillantotam és meg láttam a buszt, a telefonom a zsbembe csüsztatam és a bérletemet vettem elő.A busz megállt az ajtók kinyiltak én pedig fel szálltam, Mira az üléssek közül elém lépet és kerek szemeivel nézet majd megszólalt.:
-Szia. Leülsz?
-Reggelt.Igen.-mosolygotam rá, majd lehupantam az ülésre-
-Nagyon haragszol?-kérdezte aggódva-
-Mira, figyelj..bocsi, hogy tegnap úgy meg haragudtam, de nagyon fura vagy, hogy nem mondasz el semmit és ez egy kicsit bánt, mert úgy tudom, hogy nagyon jó barátők vagyunk 15éve.-válaszoltam neki-
-Ell nem erről van szó csak nem tudom, hogy mondjam el meg nem akarom, hogy az én bajommal kelljen foglalkoznod.-válaszolta elhaló hangon-
-Mira!Ne mondj ilyet engem komolyan érdekel, hogy mi van veled, ha bajod van akkor asszem én vagyok az első aki nem csak azért megy, hogy meg hallgasson és kiröhögjön, hanem, hogy komolyan segítsen!!
-Igen, te vagy az első és ezért nagyon is tisztelek téged, mert én nem vagyok ilyen, mint te.Nem tudok ennyit segíteni úgy, hogy cserébe nem kapok semmit.
A busz megállt és mi le szálltunk.

 

 

 

  Nyolcadik fejezett:

 

 

 

Az út szélén álltunk míg a busz elment, mikor a busz elindult az iskola udvarról mindenki minket nézett, nem értem, hogy miért(?)! Mira meg ragadta a csuklóm és kihuzott a dermetségemből. A kapuhoz érve Mira csak mosolygot, míg én furán néztem azt a rengeteg embert akik minket néztek. Egyszer Mira maga mellé rántott majd azt mondta:
-Ell mosolyogj már!
-Miért? 
-Mert ezek minket néznek, azt hiszik attól, hogy most bámulnak meg zavarodunk..-majd szavába vágtam-
-Elérték a célukat.
-Na láttod ezt nem szabad hagyni!!-mondta erőteljes hangon-
-Rendben, nem fogom.-majd mosolyogni kezdtem-
-Na ez a beszéd.-azzal rám kacsintott, majd bementünk és egyszere köszöntünk mindenkinek-
-Jó reggelt! 
-Ugyan már mi olyan jó benne?-szólt hátulról egy hang-
Meg fordultunk...nagy meglepetés ért minket, mikor megláttuk azt az arcot amitől azt hittem Mira meg fog ijedni, de még sem. 
-Hogy mi jó benne?-kérdezte Mira Lewist msolyogva- 
-Igen, elmondod?!-kérdezte Mirát, majd a kezeit meg fogta és magához húzzta-
-Hmm...pont ez benne a jó.-válaszolta mosolyogva és cseppet el pirulva-
-Szerintem ez még nem jó-mondta Lewis, majd megpuszilta Mira arcát és szorosan át ölelte-
-Hmm..igazad volt!-mondta Mira, és ő is meg ölelte-
Kicsit furán éreztem ott magam így hát elindultam befelé, hogy lepakoljak. Szerencsémre Mira nem vette észre, hogy eljöttem. Majd mikor csengetek órára Mira feljött a terembe és ahogy láttam "tranzba" esett, csak a rózsaszín felhőket látta. 

 

 

 

 

 

Kilencedik fejezett:

 

 

 

 Szerintem azt sem tudta, hogy hol van, félek túlságosan is szerelmes. 
Ülök a helyemen és ő csak el sétál mellettem, ez nem jelemző rá. Gondoltam fel állok és meg kérdezem mi a baja.:
-Mira miért mész el mellettem?-kérdeztem fura tekintettel-
-Jajj..Ell nem lehetek folyton veled, néha mással is kell lennem.-válazolta majd kersett egy helyett tőlem távol-
-Hmm..oké.-azzal leültem a helyemre és gondolkozni kezdtem-
Mi történhetett oda lent amitől így el hidegült tőlem(?), fogalmam sincs. 
Kis idő mulva a tanár belépet a terembe, de Mira még mindig beszélt és beszélt, a tanár sokszor köhintett, hogy vegye észre magát, de hiába. 
-Mira amint láttod itt vagyok, jó lenne abba hagyni a beszélgetést!-förmedt rá mogorván-
-Bocsánat.-majd Mira fel kelt a helyéről-
Az óra nagyon hosszúnak tünt, de legalább volt időm gondolkozni pár matek példa közben. Nagyon rosszul esett, hogy Mira így viselkedett és nem tudom, hogy miért. Kicsengetek, mindenki rohant kifelé, rjtam kivül. Mira nagyon hamar el tünt, de amikor le mentem az udvarra meg láttam Lewissel,újra. Örültem, hogy boldog, de féltem, hogy csak játszik vele. Arra gondoltam oda megyek, és megkérdezem Miráttól, hogy miért haragszik, de aztán arra juttotam, hogy nem zavarom őket. Újra becsengetek, mindenki rohan befelé, kivéve én nem érte miért sietnek ennyire, hisz a tanárok mindig késnek. Majd mikor fel vánszorogtam a lépcsőn és a terembe értem, azt láttam, hogy Mira mellém ült oda mentem hozzá és meg kérdeztem.:
-Mira, leülhetek?
-Persze! Miért ne?
-Hát csak, hogy az előző óra előtt el ültél mellőlem..
-Jaa..hát bocsi, csak ahogy szünetbe ott hagytál, azt hittem haragszol.
-Dehogy haragszok, csak feleslegesnek éreztem magam!
-Ez most komoly Ell??-nézett rám nagy szemekkel-
-Igen komoly. Fura volt ott állni míg ti ott öleltétek egymást.
-Hmm..kár, hogy elmentél lett volna neked egy meglepetés!-majd mosolyogni kezdett-
Mire kérdezte volna, hogy mi a melepetés a tanár belépet, az óra el kezdődött.

 

 

 

 

 

Tizedik fejezett:

 

 

 

 Míg a tanár magyarázott és a táblára írt addig én Mirának papír fecniket csósztattam melyeken "Milyen meglepetés?" felirattok álltak. Mira csak mosolygot rajtuk, majd annyit írt rá, hogy "Majd elmondom!". Alig vártam, hogy vége legyen az órának és Mira el mondja, hogy milyen meglepetés várt volna rám, de az óra csak egyre lassabban telt. Míg vártam, hogy kicsengesenek rájöttem, hogy utálom a matek órát. A tanár csak egyre jobban magyarázott valamit, ami számomra kínái volt, semmi sem értettem, de azért bólogattam. Majd hirtelen megszólalt a csengő és mindenki rohant kifelé a teremből, én meg vártam míg Mira összepakol és jön, hogy el mondja. 
A teremből kifelé menet és amíg leértünk az udvara beszélgetünk:
-Miraa el mondanád mi az a meglepetés??-mosolyogtam rá a cuki mosolyommal-
-Hát nem tudom, hogy el mondthatom-e.-válaszolta szomorúan-
-Mi van? Ez valaki titka vagy mi?-néztem rá bután-
-Na most úgy festesz, mint egy buta szőke.-válaszolta, amit nagy nevetés követett-
-Naa, ne mondj ilyet!-förmedtem rá-
-Bocsi, nem úgy gondoltam.-felelte, a megbántam mosolya kíséretében-
-Meg bocsátok, de mondd már a meglepit!-mire ezt kimondtam leértünk az udvara és Mira Lewis karjaiban landolt-
Egy ideig csak álltam bután és őket néztem, majd megkérdeztem őket:
-Ti most eggyüt vagytok?-nézztem bután, mosolyogva-
-Igen!-felelték egyszerre, mintha ezt gyakorolták volna-
-Értem, akkor sok boldogságot!-mosolyogtam, majd megöleltem egyszerre őket-
-Köszönjük!-ezt is egyszerr mondták, kezdtek meg ijeszteni-
Örültem, hogy Mira végre boldog, és szerelmes, látszot Lewisen, hogy szereti és nem csak játszik vele, megnyugodtam, hogy barátnőm szíve épp marad. Míg ők el voltak együtt én gondolkozni kezdtem, mikor valaki meg ölelt hátúlról. Nagyon meg ijedtem, fogalmam sem volt, hogy ki az, megfordulni nem tudtam, mert karjaiba zárt. Szívem zakatolt, a fejemben gondolatok cíkáztak úr isten most mit tegyek?! 

 

 

 

 

 

Tizenegyedik fejezett:

 

 

 

Próbáltam szabadulni a karjaiból, de nem sikerült. Egyszerűen lehetlen. Egy idő után meg untam, hogy csak nevetnek miközben szabadulni próbálok. Magamban gondoltam "Itt az ideje, hogy ki ereszem a hangom!" azal elkiáltottam maga.:
-Engedj el!!
-Nem lehet.-sutogta fülembe, lágyan és halkan-
-Miért?-kérdeztem meglepődten-
-Mindig azt mondták, "ne engedd el azt ki a legfontosabb neked", nos én nem engedem el!-válaszolta ismét a fülembe sutogva, majd egy puszit nyomot az arcomra, s ölelésén kicsit szorított, hogy ne tudjak szabadulni-
-Kérlek engedj el!
-Már mondtam, hogy nem lehet, sajnálom!-válaszolta még mindig csak sutogva-
-Miért sutogsz?
-Mert ha felismernéd a hangom, talán megharagudnál és ezt nem akarom!
-Nem haragudnék, kérlek áruld el ki vagy?!
-Nem lehet, sajnálom.-válaszolta, de még mindig csak sutogva-
A csnegő meg szólalt, mindenki rohant befelé. A "támadom" hirtelen el engedet, majd el futott. A nagy tömegben egyedül maradtam, "támadómat" már képtelenség el kapni. A nagy tömeg be viharzása után én is elindultam befelé, órára semmi kedvem sincs órán lenni. A terembe fel érve csak azon gondolkoztam ki lehetett az, a tanár belép jön a szokásos óra menete, már előre látom sokat fog kiabálni. Az órából csak 15 perc telt el, király nyelvtan óra, dög unalom. Amit a tanár mond unalmas, sokkal érdekesbb az, hogy ki volt a támadóm, mint ez a nyelvtan óra.

 

 

 

 

 

 Tizenkettedik fejezett:

 

 

 

Végre megszólalt a csengő, de peckhemre bent kellett maradnunk szünetben is. Mira már elpakolt és várta, hogy a tanár elengedjen minket.Végre elhangzott az az egy szó, ami hallatán mindenki felpatan, és kirohan a teremből.Nos Mira volt az első aki elhagyta ezt a kínzótermet.Végig rohant a folyóson és a 8-as terem elé ledopta a táskáját, ugyanis ott lesz a kövi óránk.Megvárta míg én is leérek és megkérdezte, hogy lemegyek-e vele az udvara, természetesen igen-t mondtam, mert beszélnem kellett vele!Lent megkérdetem Lewis-t, hogy várjon egy kicsit, mert szeretnék Mirával beszélni.
-Mi az a dolog amit nem lehet Lewis előtt megbeszélnünk??-kérdezte kicsit idegesen-
-Mira, kérlek higgadj le!!-próbáltam le nyugattni-
-Jó, oké higgadt vagyok, mondd amiről beszélni akarsz!!-felelte, leülve mellém a padra-
-Azt mondtad, hogy van egy meglepetésed számomra..és..-itt elhalkulktam és nyeltem egy nagyot-elmondhatnád, mert ha az volt a meglepetés, hogy az egész szünetet egy idegen karjaiban kellett töltenem az nem meglepetés!!!-a végére kicsit fel emeltem a hangom, hogy érezze tudni akarom mi folyik itt-
-Nem volt az idegen, mert ismered, és valdd be, hogy élvezted ahogy hátulról megölelt, és kedves szavakat sutogot!!-felelte mosolyogva, és odalba bököt-
-Hmm, nem volt idegen?!Ki volt az?? Kérlek mondd el!
-Nem mondhatom el, sajnálom-nézett rám sötét barna szemeivel- De ha bevalod, hogy élvezted-e vagy sem, akkor beszélek azzal a személyel, hogy álljon eléd, és mondja el, hogy ő volt az!!
-Mira!!-kiálltotam rá, amire Lewis elindult felénk-Nem vallom be, mert nem élveztem!!
-Ez esetben, nekem mennem kell, Lewis vár.Szia-majd gy puszit nyomot az arcomra és Lewis karjaiba sietett.-
A padról néztem, ahogy Mira Lewis kajaiban majd el olvad, közben azon gondolkoztam milyen jó lenne ha én is így érezhetném magam Daniel karjaiban, de sajna én nem kellek neki!:( 

 

 

 

 

 

 

 

 Tizenharmadik fejezett:

 

Pár perc után elhesegetem e gondolatomat, és keresni kezdtem Danielt sajnos hiába, mert sehol sem láttam!:(
Egyszer nagy keresésem közben lehupant mellém valaki, oldalra nézve megláttam, hogy Daniel az, a szívem hevesen verni kezdet.Mondj valamit, gyerünk, szólalj már meg, mondogatam magamban, míg egyszer Daniel megszólalt, az én nagy örömömre!!:$
-Szia Ell.Hogy vagy?Nem baj, hogy ide ültem?-majd bevetete a "sármos vagyok" mosolyát-
-Szia.Köszi, jól, és te?Nem, dehogy!-próbáltam nem a szemeibe nézni, mert tudtam akkor ott nyomban "leáll" a szívem-
-Hmm, egyre jobban.-kacsint rám-
-Ezt, hogy érted??-nézzek rá értetlenül-
-Ha te azt tudnád..
-Tudnám, ha elmondanád!Szóval mondjad!
-Nem lehet.:( Amúgy hallotam, hogy valaki "megtámadot" előző szünetben.-mosolygot rám, mintha jelezni akart volna vele valamit-
-Jaj, ne is mondd, szörnyű volt!
-Miért??-letörölte arcáról mosolyát, és lepődött meg-
-Mert nem tudom, hogy ki volt az és jó lenne ha tudnám, mert állítólag nagyon fontos avgyok számára szóval jó lenne tudni.-válaszoltam neki mosolyogva-
-Áhh, értem.Na akkor tételezük fel, hogy én voltam, akkor is örülnél??-nézett rám és közben szemöldökeit mozgata-
-Hmm, nem is tudom, talán örülnék, talán nem!-mosolyogtam rá-
-Miért nem örülnél??-lepődött meg-Talán nem vagyok helyes??-gúnyolódott-
-Jaj, nem ezt mondtam csak..-egy pillanatra megáltam így esélyt adva Dannek, hogy a szavamba vágjon-
-Szóval ezek szerint helyesnek tartasz??-moslyodot el-
-Áhh, nem ér.-fontam össze karjaimat és vettetem be a haragszom rád nézésemet-
-Most haragszol??-kérdezte meglepeten-
A kérdése után megszólalt a csengő, és dvariasan felált majd kezét nyújtota, hogy segítsen nekem fel állni.A szemébe nézztem majd a kezére, és melőzve a segítségét feláltam és elindultam órára.

 

 

 Tizennegyedik fejezett:

 

A lépcsőn felfelé menet észre vettem, hogy Dan jön mögötem meg is lepődtem, hogy pont mögötem, de nagyon örültem neki.:$ Mikor elindultam a terem elé Mira elém ugrot és mosolygot majd Lewis gyengédesn megölelte hátulról, és Mira elpirult.Egyszer csak azt vettem észre, hogy valaki megfogta a derekam, ésközelebb húzott magához, érzem a teste melegét, érzem a szívverését, érzem az illatá, érzem, hogy a karjaiban biztonságban vagyok bárki is legyen az.Hirtelen Dan hangját hallom, mikor Lewisékhez szól, és azt kérdezi, hogy:
-Na, Lewis, hogy festünk?
-Hmm, összeilletek, szép pár.-kacsint Danielre-
-Dan, engedj el.
-Miért? Talán nem jó a karjaim közt??-mosolyogva elém áll és közben két kezemet fogja-
-Dan-próbálok valamit mondani, de nem megy, elkövetem azt a szörnyű hibát, amit nem lett volna szabad, belenéztem a szemébe-
-Héé, Dan ő a barátnőd vagy megkaphatom én egy éjszakára??-szólt az egyik osztálytársa Dannek, rám célozva-
-Gabe, jobb lesz ha lehűtödd magad, nem a barátnőm, de te nem kaphatod meg semmire sem!!-kiállt rá, egy számomra ismeretlen embere Dan-
-Ó, értem már, tehát ha te nem kaphatod meg akkor én sem igaz?!-kekeckedik Dannel-
-Menj a picsába Gabe!-feleli Dan közben kicsit megszorítja a csuklómat és ebből arra következtetem, hogy ideges-
-Ó, azonnal, csak h hadd kérjem meg Ellt, hogy járjon velem!-válaszolja és közben elindul felém-
-Arról ne is álmodj!-kiállt rá Dan-
-Dan, ne idegeskedj, hagyd a fenébe, nekem ő amúgy sem kéne!-sutogom a fülébe-
-Akkor ki kéne, ha nem ő?-súgja a fülembe-
-Hmm, őszíntén??
-Igen..
-Te.-válaszolom és elpirulok-
-Ez esetben megkell tennem valamit, ha nem bánod?!
-Persze, hogy nem, tedd meg!-kicsit meglepődve, de mosolyogva felelem-
A válaszom hallatán megcsókolt és szorosan átölelt, szívem hevesen verni kezd.

 

 

 Tizenötödik fejezet.:

 

Csókja forró és szenvedélyes akarom őt, de mégis azt érzem, hogy most el kell tünnőm innen. Belül egy hang kiálltja, hogy fuss el míg teheted. Mi ez?! Miért érzem ezt? 
Következő pillanatban azon kapom magam, hogy csókját már nem érzem, karjaiból gyenge testem próbálom kihámozni, kevés sikerrel. Az emberek minket néznek, nem akarom ezt, menjenek innen és ne figyeljenek. Hagyjanak békén. Foglakozanak magukkal, ne velem és Dannel! 
Szemeimmel a táskámat keresem, mikor Dan szól hozzám.:
-Mi a baj Ell?-kérdezi, miközben a csuklómat fogja és a tekintettem keresi-
-Öh, semmi. Nem mész órára?-kérdésem közben, szabadulni próbálok kezei közül-
-De megyek. Majd találkozunk, szia.-válaszol, majd egy puszit nyom az arcomra, amitől elvörösödöm-
-Szia.-válaszolom halkan, és a táskámért indulok-
Mielőtt felvehetem volna a táskám Mira ugrott a hátamra, és közben sikitott.
-Mi az Ell nem is örülsz??-kérdezte boldogan-
-De örülök.-mosolyt erőltettem arcomra-
-Jajj Ell, mi a baj?
-Semmi. Haza megyek a kövi busszal. Szia.-mondtam, majd menekülni próbáltam tőle, és kérdéseitől-
-Mivan??
-Jól hallotad.
-Te egy ilyen csók után el akarsz menni? Normális vagy?-orditotott rám- 
-Ne ordits velem, haza megyek és kész. Szia!-mondtam majd elsiettem-
A buszmegállóban gondolkozni kezdtem míg vártam a buszom.

 

 

 Tizenhatodik fejezet.:

 

Saját magam sem értem. Szeretem Dant, de az eszem mégis azt mondja, hogy ne. "Ne szeresd őt, mert meg fog bántani." A szívem közben megőrül érte. Jhaj. 
Míg gondolkoztam, a busz megérkezet. Felszáltam, és leültem. Az ablakon át bámultam az iskolát. Az iskolát, aminek udvarán Da ijjedten áll. Mira és Lewis nyugtatni próbálják. Könnycsepp csordul ki szememből, gyorsan letörlöm és már a sulit el is hagytuk. Haza felé zötyögök a buszon. Remélhetőleg incs otthol senki, hogy betudjak kuporodni szobámba, szomorú zenéket hallgatni és szerelmes filmeket nézni. 
Hirtelen a busz a mi házunknál áll, és a buszsofőr néz rám mosolyogva.
-Nem itt szálsz le?-kérdezte kedvesen-
-Öhm, de. Köszönöm.-ezzel a mondtattal felkaptam a táskám, és az ajtóhoz siettem-Viszlát.-elköszöntem és beszaladtam a házba-
-Szia.-szólt utánnam kedvesen a bácsi-
A házba érve ledobtam a táskám, és kajá kerestem a hűtőben. Összedobtam egy szendvicset és a tvé előtt ülve megettem. Mikor befejeztem valaki csengetett. Gyorsan kimentem..nagy meglepetésre Mira volt az. Magaman rögtön elkezdtem kérdezgetni, mit keres ő itt(?) miért van itt(?) mit akarhat(?). Majd megkérdeztem.
-Mira te mit keressel itt?-kérdeztem értelmetlen tekintettel-
-Elmaradt az ötödik óránk, és gondoltam benézzek hozzád, hogy meg tudjam mi bánt.-mondta, egy kedvess mosoly kíséretében-Bemehetek?
-Ö, persze, gyere csak.-válaszoltam, mire ő a nyakamba ugrot-
-Na menjünk be, és mesélj!-szólitott fel, a most mindent el kell mondanod arcával-
-Jólvan.-válaszoltam szomorúan-

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Oldal: Az én "Love Story"-m
Sziasztok! - © 2008 - 2026 - webandminden.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat